top of page

A fenntarthatóság hazai iránytűje!

A magyar kötődésű, amerikai TerraCycle cég hazai partnereként 
 a Hybrid Cycle a  hulladék fogalmának megszüntetését tűzte ki célul. Hazai és nemzetközi együttműködések, művészeti programok és kreatív workshopok keretében igyekszünk új minőséget adni már nem használt eszközeinknek, hangsúlyozva ezzel az újrafelhasználás, 
 a tudatos fogyasztás és a fenntartható, átgondolt fejlődés fogalmát.

A magyar kötődésű amerikai TerraCycle cég hazai partnereként a hulladék fogalmának megszüntetését tűztük ki célul.

Aktuális

Felkeltettük az  érdeklődésedet?

Keress minket minden nap 11:00 és 17:00 óra között e-mailen vagy telefonon, előzetes bejelentkezéssel pedig személyes találkozót is egyeztethetsz velünk!

📍 1012. Budapest , Márvány utca 16.

"A Budapest Bank trash art alkotásra írt ki pályázatot. A pályázó művészeknek a bank két központi irodájában több hónapra kihelyezett szelektív kukák tartalmából kellett figyelemfelkeltő alkotást létrehozniuk. A győztes pályamű Posta Veronika Találkozópont című szobra lett, amelyet augusztusban állítottak ki."

"Második osztályos tanulók vettek részt a HyridCycle fenntarthatósági programsorozat első két workshopján, a Veszprémi Báthory István és a Deák Ferenc Általános Iskolákban. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták az előadást, és lelkesen készítették el izgalmas alkotásaikat azokból az alapanyagokból, amelyek egyébként a kukában landoltak volna."

 

"Tiszta Balaton, tiszta művészet" címmel rajtolt el idén is a HybridCycle fenntarthatóságot és újrahasznosítást hirdető kezdeményezése. Ezúttal Balatonakarattyán a Nekem a Balaton nevű bisztróban tartották a 2022-es projektnyitót, ahol látványos kupakgyűjtő akcióval, gyerekeknek szóló kreatív újrahasznosító workshoppal is készültek, valamint bemutatták azt a hajót, aminek idén még nagy jelentősége lesz a projekt sikerességében.

Sajtó

powered by

bottom of page