top of page

A CirculArt Camp alkotótábor célja a tudatos fogyasztás, a fenntarthatóság és az újrahasznosítás szellemiségének képzőművészeti eszközökkel való megjelenítése. Olyan hallgatók jelentkezését vártuk, akiket érdekel a zero-waste movement, a környezetvédelem, illetve a klímaválság aktuális kérdései és mindezt szívesen meg is mutatják egy egyedi művészeti akció keretében.

Az elmúlt években a Hybrid Art Management és HybridCycle alkotótáborainak már például a Balaton-felvidék, Kecskemét és Pécs is otthont adott, idén pedig Győr-Moson-Sopron megyében is lehetőséget biztosítottunk a fiatal művészeknek a csatlakozásra. A Széchenyi István Egyetemmel együttműködésben szervezett CLC – Circular Living Concept projekt keretében, a Pannonhalmi Főapátság együttműködésével izgalmas és inspiráló környezetében fogadhattuk a hallgatókat, ahol egy közös alkotás elkészítése során megismerkedhettek mind a hatékony csapatmunka, mind a fenntartható művészet eszközeivel.

A hulladékban rejlő lehetőséget és erőforrást meg kell látni, meg kell becsülni és minél magasabb szinten visszajuttatni az anyagokat a körforgásba. Ez a szemlélet jelenik meg a CLC céljai között is, ahol a résztvevők végigkövethetik a hulladék útját a keletkezéstől a szabályos gyűjtésen át, egészen a művészeti, upcycling programokig.

Régi-új helyszín adott otthont az első CirculArt Camp alkotótábornak

Az augusztus 15 és 24. között szerveztük meg a CirculArt Camp alkotótábort Pannonhalmán. A tábor a Széchenyi István Egyetem Circular Living Concept elnevezésű, fenntarthatóság, újrahasznosítás és művészet-design fókuszú szemléletformáló projektjének része, amelyet a HybridCycle szakmai közreműködésével valósít meg azzal a céllal, hogy a tábor résztvevői a kikapcsolódás és a feltöltődés mellett közösen tervezzenek és alkossanak a kapott hulladék- alapanyagokból.

Az augusztus 15 és 24. között szerveztük meg a CirculArt Camp alkotótábort Pannonhalmán. A tábor a Széchenyi István Egyetem Circular Living Concept elnevezésű, fenntarthatóság, újrahasznosítás és művészet-design fókuszú szemléletformáló projektjének része, amelyet a HybridCycle szakmai közreműködésével valósít meg azzal a céllal, hogy a tábor résztvevői a kikapcsolódás és a feltöltődés mellett közösen tervezzenek és alkossanak a kapott hulladék- alapanyagokból.

Régi-új helyszín adott otthont az első CirculArt Camp alkotótábornak

Ilyen volt a 2022-es CirculArt Camp!

A táborozók a megyében elhelyezett több mint 100 közösségi hulladékgyűjtőponton beérkezett hulladékokat, illetve a Pannonhalmi Főapátság csatlakozásával a megyei gyűjtési akcióhoz, további izgalmas nagyobb méretű hulladékokat, művészeti alapanyagként újragondolva használhatták fel a 10 napos táborban készülő műalkotáshoz.

A Hybridart Management első fenntarthatóság fókuszú alkotótáborát 2016-ban Pannonhalmán, a Bencés Főapátsággal együttműködésben indította, idén ebbe a kreatív környezetbe térhettek vissza a CirculArt Camp csapat tagjai.

 

A Pannonhalmi Főapátság betekintést biztosított többek között a monostor falai közé, a pincészetbe, a gyógynövényes kertbe. Inspiráló beszélgetéseken és programokon vehettek részt a táborozók, amik mind hozzájárultak a tervezett alkotás koncepciójának megálmodásához.

A négy művész mentor, Gosztom András, Miklósi Ádám, Andrási Edina, Keszei Fruzsina és a hallgatók tervezett projektjükben a vallási fogadalmi tárgyak világát vizsgálták. Augusztus 20-án Imre atya tartott szerzetesi háttérbeszélgetést a témában a résztvevőknek.

Andrási Edina mentor a koncepcióról elmondta, hogy a hallgatók az Apátság területén gyűjtöttek további nagyobb méretű, hulladék alapanyagokat, majd ezek az anyagok, már kidobásra ítélt eszközök és a helyszín keresztmetszetéből született meg a végső koncepció.

Az installációt az úgynevezett monstrancia ihlette. A liturgikus tárgy, szentségmutató egy megszentelt edény, amelyben az oltári szentséget főbb ünnepek és egyéb meghatározott napok alkalmával, nagyobb ostya alakjában a hivők számára nyilvános imádásra kiteszik, vagy körmenetben körülhordozzák. A szent ostyát félhold alakú villa tartja üveg vagy kristály alatt.

A hallgatók munkájában felhasznált ezüstösen csillogó fémhulladék ad egy asszociációs lehetőséget a különböző ereklyetartók, liturgikus edények, kegytárgyak irányába.

Ezek alapján a készített installáció egy több módon értelmezhető mű lett, ami nem csupán egy esztétikus hulladék alkotás, hanem egy látványos figyelemfelkeltés korunk fogyasztói társadalmának fenntarthatatlan mértékű energiafogyasztására.

Az alkotótáborok ideje alatt születő alkotások minden évben több hazai és gyakran külföldi helyszíneken, városokban, programokon is bemutatkozhatnak a környezettudatosság és a szemléletformálás jegyében. A tábori alkotások közül több szerepelt Dubajban, budapesti és balatoni forgalmas köztereken, popup kiállítóterekben és neves rendezvényeken, mint például a Brain Bar Budapest és az Art Market Budapest.

Az idén készülő alkotást elsősorban Pannonhalmán, Győrben, majd Budapesten, a Balatonon, valamint további meglepetés helyszínen is bemutatjuk.

bottom of page