top of page

Egy sikeresnek mondható fesztivál sok embert vonz évről-évre, ha nem így lenne, nem lenne érdemes megszervezni őket. A fesztiválozók többet közlekednek, többet fogyasztanak, több energiát és vizet használnak és sajnos több szemetet is termelnek mint egy átlagos hétköznapon. Ezek a nagyszabású rendezvények hatalmas „sokkhatások” a környezet erőforrásainak. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy felejtsük el a közösségi élményt és bulizást. Viszont érdemes tudatosabban felkészülni a fesztiválozásra a minimális környezetterhelés érdekében.

“Megtanultam, hogy soha nem vagy túl kicsi a változáshoz.”

- Greta Thunberg, környezetvédő aktivista

A szelektív hulladékgyűjtés az egyik legelső lépés, amit megtehetünk a Balaton és környéke egészségének megőrzése érdekében, hiszen bármennyire is törekszünk az általunk termelt hulladék mennyiségének csökkentésére, vannak olyan helyzetek, amikor fogyasztásunknak elkerülhetetlenül keletkeznek melléktermékei.

Szelektív hulladékgyűjtés a balatoni fesztiválszezonban a fenntartható művészet jegyében!

Kis túlzással, a nyár minden hétvégéjére jut egy-egy komolyabb fesztivál Veszprém és Balaton környékén. Sokszínű programmal várják a borrajongókat és gasztrokedvelőket, az aktív pihenésre vágyó nagycsaládosokat és természetesen a kulturális programok kedvelőit is.

Kis túlzással, a nyár minden hétvégéjére jut egy-egy komolyabb fesztivál Veszprém és Balaton környékén. Sokszínű programmal várják a borrajongókat és gasztrokedvelőket, az aktív pihenésre vágyó nagycsaládosokat és természetesen a kulturális programok kedvelőit is.

Szelektív hulladékgyűjtés a balatoni fesztiválszezonban a fenntartható művészet jegyében!
Gyűjts Te is szelektíven a művészetért!

A visszagyűjtött hulladékból a válogatás és a tisztítás után kis használati tárgyak, látványos köztéri installációk, műalkotások, design termékek készülnek a Tiszta Balaton tiszta művészet 2022-es művészeti programjain. „Célunk, hogy felhívjuk a figyelmet a hulladékban rejlő “második" lehetőségre és megmutassuk kidobásra ítélt tárgyak, habár elvesztették eredeti funkciójukat még lehetnek értékesek. Úgy gondoljuk, hogy erre az egyik legjobb lehetőség, ha a helyben gyűjtött hulladék-alapanyag átalakulását azonnal nyomon is követhetik az érdeklődők. Erről szólnak a régióba szervezett kreatív újrahasznosítás fókuszú workshopjaink” – mondta a HybridCycle projektvezetője. Azok számára, akik nem tudnak résztvenni a programokon a csapat a social felületein, weboldalain  folyamatos tájékoztatást ad arról, hogy mi lett a hulladékok sorsa, hogyan születtek újjá egy művészeti alkotás vagy éppen egy workshop keretein belül.

Hulladék? Lehetőség!

 

A Balaton környékének legnagyobb kultúr- és gasztrofesztiváljainak szervezőivel idén is adunk még egy esélyt a keletkezett szelektív hulladéknak.

 

A Tiszta Balaton, tiszta művészet rendezvénysorozat minden eleme a művészet, a fenntarthatóság és a körforgásos gazdálkodás eszmeisége köré épül. Célunk, hogy amellett, hogy művészeti szempontból értéket, minőséget teremtünk, az elkészülő alkotásokon keresztül felhívjuk a figyelmet a fenntarthatóság, környezetvédelem és az újrahasznosítás fogalmaira, lokális és globális kérdéseire. A Veszprém—Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával, a tavalyi évben sikeresen debütáló projekt 2022-ben is folytatódik.

 

A program első helyszíne a Veszprémi utcazene fesztivál volt, ahol a hatalmas PET- és Alumíniumgyűjtőkbe lelkesen gyűjtötték a fesztiválozók a palackjaikat és dobozaikat. Megkezdtük a gyűjtést a 31. alkalommal megrendezésre kerülő Művészetek Völgyén is. Az ország legnagyobb összművészeti fesztiváljának főterén horgonyzott le a látványos Kupakabana kupakgyüjtő kishajó is, amibe a PET-palackokat lezáró kupakok kerülhetnek.

Hol találkozhattok még gyűjtéssel?

 

Az üvegek alucsavaros zárja vagy parafadugója csupán addig kap szerepet, ameddig az üveg tartalma egy vendég poharába nem kerül, így még ezalatt a rövid idő alatt is rengeteg hulladék keletkezik a fogyasztás melléktermékeként. A 3 napos Paloznaki Jazzpiknik fesztiválra dugógyűjtéssel és Kupakana kishajó kitelepüléssel érkezünk.

 

Milyen tárgyak készíthetők a kidobásra szánt PET kupakokból? Az erre specializálódott Kupakabana workshopon megmutatjuk a folyamatot az érdeklődőknek, utána pedig elkészíthetik saját vidám, színes alkotásaikat kisméretű daráló, extrudáló, préselő berendezésekkel a helyszínen. A workshop a Jazz Piknik fesztiválon augusztus 5-én, 17:00-20:00 között látogatható.

Készülj fel tudatosan a fesztiválozásra!

 

Végezetül összeállítottunk egy listát azokról a könnyen hordozható eszközökről amikkel a fogyasztás során csökkenteni lehet az ökológiai lábnyomot a fesztivál alatt. Számos fesztivál tesz lépéseket a zöldebb rendezvényszervezésért, de fontos, hogy a fesztiválozók is lehetőséget kapjanak személyes cselekedetekkel hozzátenni a fenntarthatóbb nyári időtöltésekhez.

Mi kerülhet egy zöld fesztiválozó táskájába?

  • Fém kulacs (ha a szabályzat engedi)

  • Repohár

  • Fém szívószál

  • Bevásárlós vászontáska, vászonzsák

  • Saját evőeszközök

  • Reszalvéta

  • Csikkgyűjtő fémdoboz

bottom of page