top of page

Immár negyedik éve kerül megrendezésre a fenntarthatóság és zöld gondolkodás különböző aspektusait és témáit körbejáró Wasterevolution meetup, ami idén az elmúlt évek hagyományával szakítva egy számunkra kedves kezdeményezés, a győri Széchenyi István Egyetem és a HybridCycle közös fenntarthatósági projektje részeként költözhetett Mosonmagyaróvárra. A célunk idén az volt, hogy a budapesti közönségen túl, vidéken is egyfajta platformot biztosítsunk a közös beszélgetéshez arról, hogy pontosan mi is zajlik körülöttünk, mik az ok-okozati összefüggések, ebben kinek mi a szerepe, mik a lehetőségei és irányai, és hogy milyen válaszokat adhatunk a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásokra, valamint, hogy megmutassuk: habár sokszor borús a kép, rengeteg a kihívás, de igenis vannak jó kezdeményezések, és vannak jó irányok.

 

A jövő mobilitásával foglalkozó kerekasztalunk során Sturcz Antal (a Totalcar újságírója), dr. Magyar Csongor (a SuperSOCO elektromobilitás tanácsadója) és Déri Huba (a Rollin ügyvezetője) dr. Torma András (tanszékvezető, egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem) vezetésével beszélgettek arról, hogy mi befolyásolja az emberi igényeket a közlekedés területén, hogy miért bicikliznek sokkal többen Hollandiában, mint Magyarországon, hogy mennyibe kerül egy autó Dániában vagy éppen itthon, hogy mennyire maradt meg a jólét szimbólumaként az autó, és hogy mi lehet az, ami feleslegessé teheti a túlzott autóhasználatot?

 

A dizájn és divat területén Csalár Bence (divatszakértő, újságíró), Eke Angéla (színművész, bábművész) és Györök Borbála (divattervező), dr. Buruzs Adrienn (egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem, Alkalmazott Fenntarthatóság Tanszék) moderálásával meséltek arról, hogy mit jelent számukra a divat és hogy a használtruha üzleteket, az adományboltokat vagy épp a hazai tervezőket részesítik-e előnyben. A beszélgetés során szóba került, hogy mitől is lesz fenntartható egy termék, és a résztvevők boncolgatták azt is, hogy vajon találkozik-e az emberi egó a hosszútávú fenntarthatóság gondolatával és végül, hogy mi is a helyzet a valódi bőr cipőkkel?

ÖKOPIKNIK by Wasterevolution

- Egy meetup fenntarthatóságról, változásokról és lehetőségekről

Szombaton a Széchenyi István Egyetemmel közös komplex, fenntarthatósági projektünk részeként Ökopiknik by Wasterevolution néven mutatkozhatott be a mosonmagyaróvári közönségnek a Wasterevolution életérzés.

Az egész napos, ingyenes rendezvényen öt fenntarthatóság fókuszú, tematikus kerekasztal-beszélgetéssel, ismert előadókkal, neves szakmai képviselőkkel, meglepetés koncerttel és kreatív újrahasznosító, upcycling foglalkozással vártuk az érdeklődőket.

Szombaton a Széchenyi István Egyetemmel közös komplex, fenntarthatósági projektünk részeként Ökopiknik by Wasterevolution néven mutatkozhatott be a mosonmagyaróvári közönségnek a Wasterevolution életérzés.

Az egész napos, ingyenes rendezvényen öt fenntarthatóság fókuszú, tematikus kerekasztal-beszélgetéssel, ismert előadókkal, neves szakmai képviselőkkel, meglepetés koncerttel és kreatív újrahasznosító, upcycling foglalkozással vártuk az érdeklődőket.

ÖKOPIKNIK by Wasterevolution

- Egy meetup fenntarthatóságról, változásokról és lehetőségekről

Döbrösi Laura (színész) és Bera Péter (Klímapolitikai Intézet, Senior kutató) Stumpf Kata moderátorral (riporter, szerkesztő) a belföldi és külföldi kikapcsolódás fenntartható lehetőségeit és bevált praktikáit vitatták meg. Beszélgettek arról, hogy mennyire kell merésznek lenni ahhoz, hogy a környezetvédelmet mint témát a középpontba helyezzük a kultúrában, hogy milyen új utakat nyithat meg a komposztálás, és hogy hogyan lehet igazán fenntarthatóan fesztiválozni a repoháron és a szelektív gyűjtésen túl.

 

A ‘Gasztronómia és mezőgazdaság: az vagy, amit…?’ kerekasztal vérpezsdítő beszélgetése során a résztvevők, Pocsaji Csilla (Tebe Shop, tulajdonos-ügyvezető), Borbás Marcsi (műsorvezető, író, gasztro kalandor), Perepelica Kirill (Munch, társalapító), Csorba Noémi (Falusi Kosár, alapító) és dr. Beke Dóra (egyetemi docens, Széchenyi István Egyetem) moderátorral mérlegelték, hogy vajon hogyan érdemes a fenntarthatóságot beépíteni az életünkbe: finoman, kis adagokban vagy egy agresszívabb hozzáállás szükséges már? A beszélgetésben felmerült a permetszerek alkalmazásának kérdése is, valamint hogy vajon tényleg mindig jobb-e a piaci termék, mint az áruházi. Végül arról is szó esett, hogy a nagy globális folyamatokon túl a lokális hatásokra, a helyi eredményekre is épp annyira kell figyelnünk, hiszen ebből látszik igazán, hogy mennyit is érnek az apró lépések.

 

Végül a fenntartható művészettel foglalkozó, V4 fókuszú beszélgetésen dr. Bacsek Júlia (művészettörténész, jogász) moderálásával beszélgetett M.Kiss Márta (szlovák-magyar művész), Bartha Renáta (kurátor) és Marzena Jagielska (kulturális programszervező) a művészet kritikus és párbeszédre hívó erejéről, és ezáltal a természetvédelem mint tematika beépítéséről a képzőművészetbe, a környezetbarátabb anyagok használatáról és a térségi sajátosságokról a Csalló-köztől, Magyarországon át Lengyelországig.

 

 

Ha belehallgatnál a beszélgetésekbe, vagy érdekelnek a válaszok a fenti kérdésekre, a HybridCycle oldalán, rövid élő felvételeinken keresztül vissza tudod nézni a kerekasztalok legizgalmasabb pillanatait.

 

Találkozunk jövőre is a Wasterevolution meetup-on!

bottom of page