// ENGLISH BELOW //

Hogyan indul egy átlagos napod?

Anya vagyok, így a nap korán kezdődik a nap az ovival. Ezután kávé és studió munka. A reggelek a legproduktívabb részei a napjaimnak, így igyekszem a studióban tölteni őket.

Hol kezdődik nálad az alkotás?

A fejemben. Szeretek időt tölteni offline, - erre jó példa a tusolás és a vezetés - mivel az agy feldolgozza az információkat és ezekből alkot.

Gyakran készítek vázlakat, vagy éppen új kompozíciót, formákat kutatok fejben és néhányszor tényleges vázlatokat is készítek papíron. Rengeteg ötlet nem valósul meg, mielőtt létre tudnám hozni őket, mivel nincs elég időm és lehetőségem elkészíteni az összes elképzelésemet.

Ki/kik voltak rád nagy hatással művészetileg?

Nehéz kérdés. Általában anyagok, technikák és ötletek inspirálnak. Nem mondhatnám, hogy adott emberek hatnak rám, legalábbis tudatos szinten. Szeretem az olyan embereket, akik megőrizték a gyermeki kíváncsiságukat. A gyerekek mindig elfoglalják magukat, lelkes és tudják, mit szeretnek és mit akarnak csinálni, alkotnak, problémákat oldanak meg a maguk módján. Amikor olyan felnőttekkel találkozom, akik ezen tulajdonságaikat táplálták és megőrizték az életük során, mindig lenyűgöznek. Ezen illetők mozdítják előre a világot és találkozni velük inspirál, hogy haladjak tovább a saját utamon.

Mi akartál lenni gyerekkorodban? Mi lennél most, ha nem művészettel foglalkoznál?

Régész szerettem volna lenni. A régi idők rejtélyei nem hagytak aludni esténként, amikor gyermek voltam és mindig is szerettem volna felfedezni történelmi emlékeket a saját kezemmel. Emlékszem a hatalmas földrajzi atlaszomra és az izgalomra, amelyet éreztem, amikor a történelmi értékkel bíró helyek térképeire pillantottam. Ezen helyekre szerettem volna elutazni, amikor felnövök és felszínre hozni pár elfelejtett gyöngyszemet. Művésznek lenni számomra nem foglalkozás. Hanem egy életvitel. Ezért nehéz megválaszolnom, mi lennék, ha nem művész. Mindig is alkottam valamit a kezeimmel, amióta az eszemet tudom, ezért számomra ez a kérdés inkább úgy hangzik: képzeld el magadat egy más személyként, ki lennél? Talán kerámiával foglalkoznék, vagy pedig virágboltot nyitnék.

Hol találsz inspirációt?

Az inspiráció felemel az alkotással folyamatával együtt.

Az alkotás folyamata számomra az információk feldolgozásában és a közelmúlt eseményeire reflektálásában rejlik.

Nem hiszek az inspiráció konceptjében, a Múzsában és a fontosságában. Az információk feldolgozásán és azokon való gondolkodás, azok a tényezők, amelyek a folyamatot hajták. És a folyamat elindítja a gondolkodást és a feldolgozást. Ez egy kör, amelyben érdemes minél több időt eltölteni. Szóval, ha sokat kell dolgoznod és úgy fog tűnni, mintha az inspiráció megszállt volna.

Melyik a kedvenc napszakod? Miért?

A reggelek. Minden reggel várom, hogy a fiammal összebújjak és a férjem által készített kávét is (legjobb kávé Magyarországon).

Van kedvenc tárgyad, kabalád? Mi az és miért?

Nincs kabalám, de vannak kedvenc tárgyaim. Szeretem a kerámiákat és minden kézzel készített alkotásokat. Ezért megpróbálom körbevenni magamat velük.

Mi a kedvenc olvasmány és miért ajánlanád?

Ayn Rand Veszett Világ című kötete.

A könyv megváltoztatta az életemet, nem spoilerezek.

Mi a kedvenc zenéd és miért volt rád nagy hatással?

Ez egy nehéz kérdés, mivel szeretem a zenét, de túl gyorsan változik az ízlésem, hogy éppen mit preferálok, szóval nem tudok senkit megnevezni, akit hosszú ideje hallgatok.

Mostanában kezdtem el értékelni Csajkovszkij Hattyúk Tava című alkotását.

Mi az eddigi legemlékezetesebb élményed, sikered művészetileg?

A legemlékezetesebb élményem a legújabb kiállításom volt. Találkoztam emberekkel, akik eljöttek megnézni az alkotásaimat, beszélgetni velük és látni a reakciójukat bíztató. Főleg, amikor személyesen találkozom olyan személyekkel, akik az alkotásaimat gyűjtik. A sikerrel kapcsolatban azt emelném ki, amikor olyan hozzám hasonló emberekkel találkozom, akik támogatnak engem. Nagyon szerencsés vagyok.

Mit vársz leginkább a rezidencia időszaktól?

Időt és teret. A lehetőséget, hogy a gondolataimat és az érzéseimet megjeleníthessem a vásznon anélkül, hogy a mindennapok megzavarnának ebben.

Mit szeretnél üzenni a rezidencia alatt készült alkotásoddal?

A munkám címe “A láthatatlan trauma”. Az üzenet, amelyet magában hordoz az a kapcsolatok fontossága. Ezen a kapcsolatok sebei a közelmúlt eseményei által még nem láthatóak. A háborúra gondolok, természetesen. Olyan családban nőttem fel, - mint sokan mások - akiket a második világháború alatt veszteségek értek és elszakadtak a családjuktól. Ezen tények meghatározták a közeli hozzátartozóimat, ezáltal engem is. És még mindig meghatároz 80 év elteltével is. A mostani hírek úgy mutatják be a háborút, mintha messzi tényező lenne. Úgy hallgatjuk a híreket a háború eseményekről és a szörnyűségekről, amelyek történek, mintha egy foci közvetítést hallgatnánk. Ez hiba! Minden szám egy emberi élet. Családok szülőkkel és gyerekekkel. Gyerekek, akiknek az életük a teljesen megváltozott, vagy éppenséggel teljesen tönkrement. Szülők, akik a legrosszabb félelmeiket élték át. Családok, testvérek szakadtak szét. A figyelmet vissza szeretném fordítani az emberekre, mintahogyan eredetileg is lennie kéne. Idővel az agyunk racionalizálja a legpusztítóbb eseményeket is, hogy feldolgozza és együtt éljen ezekkel. A média ebben segít és normalizálja a háborút, statisztikává változtatja, csupa reportokká és nyilakká a térképen. Ez az a probléma, amelyre fel szeretném hívni a figyelmet. A média megszépíti a borzalmas eseményeket, majd normalizálja azokat. A tudatunk szívesen hajlik erre a megoldásra, nem szeretünk elmélyedni másoknak a tragédiában. Pedig ezt kellene tennünk! A háborút halálként, szenvedésként, kínzásként, sárként, vérként és tönkretett életeként kéne bemutatni. Arra kell gondolnunk, hogy 80 év múlva még mindig lesznek családok, akik a háború traumáját hordozzák. Lesznek gyerekek, akik úgy nőnek fel, hogy sosem fogják érezni a szüleik szeretetét. Ez igazi és félelmetes, amelyet figyelmesen végig kell követnünk és akkor talán lehetségessé válik egy olyan társadalom létrehozása, ahol az erőszak egyáltalán nincs tolerálva.

Ki lenne az álom vacsora vendéged egy rezidenciás estén?

A szüleim és a húgom.

Hogyan jelenik meg az életben az újrahasznosítás és fenntarthatóság?

Amikor Oroszországban és az Egyesült Arab Emírségben éltem, nem találkoztam a fenntarthatósággal. Nem foglalkoztak vele az emberek, én meg nem voltam eléggé kíváncsi, hogy kutakodjak utána. Magyarországon elkezdtem tanulni róla. Őszintén, még mindig sokat kell fejlődnöm. A szemetet szétválogatjuk, próbálunk olyan termékeket vásárolni, amely fenntartható csomagolással rendelkezik. Ha akad megmaradt műanyag tartó, akkor újrahasználom őket a stúdióban mint festék tartók. Ezenfelül, újrahasználjuk a dobozokat, ebben küldöm el az alkotásaimat. Próbálunk tudatosan vásárolni, amelyek kicsit drágábbak, viszont tovább tartanak és kevesebb szemetet termelnek.

Ez egy hosszú utazás, de próbálkozunk és mindig haladunk előre egy lépéssel.

////////

How does an average day start for you?

Well, I’m a mom, so it starts early with the kindergarten. Then coffee and work in the studio. Mornings are usually the most productive part of the day for me, so I push it in the studio.

Where the creation begins for you?

Usually in my head. I like the time when I’m alone and offline (shower is a good example or driving 😀) then your brain has time to finally process the incoming information and give something out.

I’m often sketching or looking for new compositions/shapes in my head and rarely actually sketch on paper. Many ideas die before I can physically pursue them, simply because I don’t have enough time and hands to make everything I’ve imagined.

Who had an influence on you artistically?

Difficult question. I’m usually driven by materials, techniques or ideas. Can’t say any particular human influenced me, at least consciously.

I generally love people who managed to preserve the child’s curiosity. Children always busy, they are passionate, they know what they like, they know what they want, they always create something, they solve the problems differently. And when I see an adult who managed to save this qualities and bring them into their adult life - it’s just beautiful. These people move the world and meeting them influences me to keep going with my own path.

What did you want to be when you were a child? Who’d you be if not an artist?

I wanted to be an archeologist:) the whole mystery of ancient times didn’t let me sleep well at night when I was a kid and I wanted to discover some valuable historical things by my own hands. I remember having a huge geographic atlas and I was so excited with the map of historical sites. I wanted to go there when I grow up (good I had a map😅) and dig up some of the precious gems from the past.

Being an artist for me doesn’t feel like just having a profession. It’s the way you exist. So it’s hard to answer “who if not artist”. I was making something with my own hands since I remember myself, so this question for me is more like “imagine you were a different person, who’d it be? :)” Maybe it could be something different, but creative anyways: like pottery or I’d open a flower shop, I love flowers😀

Where do you find inspiration?

Inspiration as something uplifting - nowhere really other than in the process itself. The process of creating art for me is a way of processing the information and coping with the latest events. I don’t really believe in the concept of inspiration (“the magic muse”) and its importance. Thinking and processing of the incoming information what drives the process. And the process in return drives thinking and processing. It’s a closed loop, sort of a creative cycle and what’s important is not to fall out of it for too long. So mainly, you just have to work a lot and then it appears like the inspiration visited you))

What’s your favorite part of day?

Mornings. I’m looking forward to snagging with my son and to a cup of coffee cooked by my husband. Best coffee in Hungary😀

Do you have a favorite object? What is it and why?

No mascots, but many favorite objects. I like ceramics and other handmade things. So I try feed my soul and eyes and surround myself with those😀

What is your favorite book and why you can recommend it?

Atlas Shrugged by Ayn Rand.

Absolutely life changing book. No spoilers though.

What is your favorite music and why it had a big impact on you?

That’s difficult, I enjoy music but my tastes change fast and I can’t name anyone I’d listen for a long time. Started to appreciate the “Swan Lake” by Tchaikovsky more given the recent events.

What’s your most memorable experience or successful experience so far?

The memorable experience is the latest exhibition and meeting all the people who came to see the artworks. Talking to them and seeing their reactions is really encouraging. Meeting my collectors personally.

About artistic success - I’d say again, meeting likeminded people who support me. I’ve been really lucky.

What are you looking for the most from the residency period?

Time and space. To be able to get my thoughts and feelings onto the canvas without daily routine bothering the flow.

What do you want to send as a message with your artwork created during the residency?

My work’s title is “The invisible trauma” And the message here is that the connections are important. And not all the damage that’s been done due to the recent events is yet visible. I of course mean the war. I, as many of us, was raised in a family who suffered loses and separations during WW2 and it affected my closest relatives and it affected me as a child. It still does after 80 years. We perceive the news from the current war as something distant, we listen some reports on the tv about how much troops and technic were destroyed and it is proposed to us like a football match score. But it’s wrong! In each of that number is a human destiny. There are families, with parents and kids. Kids, whose life is forever changed for the worst if not destroyed. Parents who lived through their worst fears. Families separated and siblings torn apart. I want to bring our attention back to humans behind the news, the way it should be! Over the time our brain starts to rationalize even the most disastrous events so we can cope and keep up with our lives, media helps in it and normalizes the war, turning it into statistics, reports and arrows on the map. And this is the problem I want to address here. Media puts a pretty cover on the horrific events to pass it as a “new norm”. Our conscious gladly bites it as we need to get on with our lives and we can’t get too deep in to someone else’s tragedies. But wait, we should! War should be shown as deaths, suffer, torture, mud, blood and broken lives. As realistic as possible. We should think more about the fact, that in 80 years from now, there will still be families carrying that trauma. There will be kids, who grew old and have never experienced the parents love in their life. It should be real and scary and we should see it with the eyes wide open, remember it well and only then, maybe, we can form a society where violence is absolutely unacceptable.

Who would be your dream dinner guest on a residency night?

My parents and sister)

How does recycling and sustainability appear in your life?

As I previously lived in Russia and then long time in UAE, I wasn’t so familiar with the sustainability concept. It’s just wasn’t in the narrative back then and I wasn’t curious enough to research on my own. Now in Hungary I’m learning about it and to be honest, I still have a long way to go. But we sort the garbage, trying to choose products that are sustainably packed. If there are some plastic containers left from groceries - they live their second live in my studio as a paint containers. We reuse a lot of cardboard - I ship my artworks in it. And we try and shop consciously opting for natural materials and for things that maybe a bit more pricey, but will last longer and will produce less garbage. It’s a long journey, but we’re trying. One step at a time.