A tudomány folyamatosan figyelmeztet minket, hogy az utolsó pillanatban vagyunk. Szakmai tekintélyek, kutatók kongatják a vészharangot, hogy az emberiség rossz irányba halad és a klímaválság hatásai lassan elkerülhetetlenek. A környezetvédelem kérdései mindannyiunkat érintenek, ezért a mindennapokban egyre gyakrabban találkozhatunk a klímaváltozás, fenntarthatóság, hulladék krízis fogalmaival. Az oktatás alappillére lehet a társadalmi változások elindításának. Az intézmények energetikai felújításokkal korszerűsítik épületeiket, az oktatók egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a tananyagokba a téma integrálására, tudatosításra. A szemléletformálás a művészetben is megjelenik gyakran az edukáció mellett a figyelemfelkeltés és a megbotránkoztatás eszközeit segítségül hívva. A művészeti intézményekben a hagyományos módszerek találkoznak a zero waste technikákkal. De vajon hozzájárulhatnak-e az oktatás változásai a nagyobb lépésekhez? Megférnek a régi tanok mellett, az innovatív, fenntartható technológiák? Hogyan jelenik meg a szemléletformálás és a tudatosítás vagy éppen a figyelemfelkeltés a felsőoktatásban?

A művészet sokszor eszköz, katalizátor. Az alkotók történeteket, mindannyiunkat érintő üzeneteket, kérdéseket dolgoznak fel, így kerül egyre gyakrabban középpontba a környezetvédelem, a klímaválság és a hulladék kérdése is. Új művészeti műfajok, irányzatok születnek, ahol teret kapnak a fenntartható művészet és az újrahasznosítás módszerei is. Ám a kortárs művek sokasága között vajon van e-helye a “szemétnek” egy galéria falai között? Lehet-e egyáltalán értékes egy hulladékból készített alkotás? Hogyan inspirálják a művészeket a körülöttünk zajló változások és hogy ezek a változások, hogyan hatnak a világunkra. Vajon van kapcsolat a fenntarthatóság, a környezeti változások és a művészet között? Az ipari hulladékok másodlagos életét kutatva számos alkotói magatartást és alternatívát találunk, hogy a mindenki által lemondott hulladékból új lehetőségek bontakoznak ki. Egyik ilyen figyelemfelkeltő és alternatíva a „trash art” művészet.

Bár a trash art - vagy hulladékművészet - születését a művészettörténészek a 20. század elejéhez kötik, mégis ez a művészeti ágazat a mai napig inkább a periférián maradt, és csak kevesen ismerik. Az elmúlt évszázad során több jelentős alkotó, köztük például Picasso is, emelt be művészetébe hétköznapi tárgyakat, különböző típusú hulladékokat és értelmezte őket újra, vagy éppen használta őket figyelem-felkeltésre. Az elkészült művek így az új kontextusnak és a friss perspektívának köszönhetően kiváló eszközei lehettek a szemléletformálásnak, vagy épp a bírálat kifejezésének, a művészet egyik hagyományos, gyönyörködtető funkcióján túl. De hogyan egyeztethető össze a klasszikus kiállítások, a hagyományos kultúra világa ezzel az irányzattal, és a trash art alkotásokkal? A trash art mozgalmat folyamatos fejlődés és rendkívül nagy alkotói szabadság jellemzi. Az évek során és alkotónként is változnak a célok és a célközönség, a “kiállítói” környezet és a technikák, alapanyagok. A világot tekintve mind működésben, technológia szempontjából is előtérbe kerülnek a fenntartható innovációk. A kérdés azonban minden esetben felmerülhet: van-e helye egy hulladék-művészetnek a kultúrában? Milyen hatása lehet a fenntarthatóságnak az intézmények, szervezetek kulturális, képzőművészeti igényeire? Vagy éppen hogyan alkalmazkodhatnak ezek az intézmények a zöld megoldásokhoz, fenntartható célkitűzésekhez?

Neves magyar műgyűjtők olyan kérdéseket vitatnak meg a meetup alkalmával, hogy a műgyűjtésben lehet-e szempont a fenntartható művészet, illetve lehet e műkereskedelmi értéke egy trash art műalkotásnak..? A beszélgetés során választ kaphatunk olyan kérdésekre, hogy egy gyűjtő, hogyan tudja eldönteni, hogy a szemét pusztán hulladék, vagy az egy művészi szférában is értékelhető műalkotás? Egy gyűjtőnek fontos lehet-e bemutatni és terjeszteni, hogy trash art alkotás van a gyűjteményében, és esetleg ezzel értéket közvetíteni a többi gyűjtő és a társadalom felé? A műgyűjtőknek vannak e példaképei a műgyűjtés terén (pl.: külföldi vagy korábban élt gyűjtők). Továbbá a beszélgetés kitér arra, hogy a művészet alkalmas lehet-e a fenntarthatóság üzenetének közvetítésére.

A fenntartható design fogalma sokkal többet rejt, mint ergonómiai és gazdasági értelemben jól funkcionáló környezettudatos terméktervezést. De mikor beszélhetünk fenntartható tervezésről valójában? Ha a fenntarthatóság, az innovatív technológiák, az organikus anyagok és a társadalmi felelősségvállalás kerül a designkultúra középpontjába, akkor fenntartható designról beszélünk. Megfigyelhető, hogy a magyar tervezők új generációja egyre tudatosabban válaszol a divat- és design- ipar 21. századi kihívásaira. Fontos, hogy a tervezői folyamatban szociokulturális, illetve ökológiai szempontok megkerülhetetlen jelentőségre tegyenek szert.